Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A felesleges ügyintézés megszüntetése érdekében dolgozik egy munkacsoport – mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára.
Egy munkacsoport egyenként áttekinti a Magyarországon létező 2200 ügytípust és javaslatot tesz az intézni szükséges ügyek számának csökkentésére – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára hétfőn a Nyergesújfalun kialakított kormányablak átadásán.
Tuzson Bence hozzátette: a kormányzat célja, hogy megszüntesse a felesleges ügyintézést, például vannak olyan bejelentési kötelezettségek is, amelyek esetében a beérkező információkkal sem ellenőrzési, sem statisztikai szempontból nem kezd semmit az állam. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy korábban már áttekintették az eljárási kérdéseket, aminek az eredményeit a közigazgatásra vonatkozó új törvényi szabályozásba foglalták.
Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megye kormánymegbízottja elmondta, a nyergesújfalui városháza földszintjén kialakított kormányablak létrehozására 50 millió forintot fordítottak. Az intézményben négy munkahelyen várják az ügyfeleket, akik 121 fajta ügytípust azonnal elintézhetnek. A kormánymegbízott ismertette, a megyében itt adták át a kilencedik kormányablakot, amely megjelenésében követi az egész országban megszokott arculatot.
(MTI)